A tamponnyomtatás valójában egy közvetett mélynyomtatási technológia. A mélynyomtatásnak ezt a formáját tekercsrotációs nyomtatásban tapéták és csomagolóanyagok nyomtatására használják.
A tamponnyomtatási technológia maga nem új. Eredetéről keveset tudunk, de ipartörténeti ősei ennek az eljárásnak is megtalálhatók. A különböző múzeumi tárgyakon látható nyomatokról arra lehet következtetni, hogy a tamponeljárást már kb. 300 éve ismerték és alkalmazták. A mai tamponnyomtatást 1968-ban Wilfried Phillipp „Tamponprint” néven szabadalmaztatta.

A tamponnyomtatás lényege, hogy a mélynyomó formáról festéklehúzó rákellel a nemnyomó elemekről a festékréteget eltávolítjuk. A csészékben maradó festéket egy bársonyosan sima felületű kaucsukgumiból készült ún. tamponnal – egy ívelt mozgás közben – a formával való érintkezéssel leemeljük. Az előző mozgással nyomóerőt kifejtve a nyomathordozóra, a felvett festékréteget átadjuk. E nyomtatási eljárással a legbonyolultabb struktúrájú felülettől kezdve az egyszerű sík, ívelt, homorú vagy domború felületre a foto- vagy autotípiákat egy vagy több színben jó minőségben nyomtathatunk.
A mai korszerű tamponnyomtatás gyors elterjedése és a várható további fejlődése által az elasztikus tampon alkalmazkodik a különböző alakú, geometriájú nyomathordozók felületéhez, és kiváló minőségű nyomatot képes létrehozni.
A tamponnyomtatás leginkább olyan anyagok nyomására alkalmas, amelyek szitanyomtatása nem megoldható (pl. üvegfelületek, gömbölyű formák: műanyag flakonok, sörösdobozok stb.).